Az ünnepek előtt minden azzal volt tele, hogy az eMag csomagok kiszállítása késik, a Sameday elérhetetlen és az előre fizetés ellenére sem érkeznek meg a karácsonyra választott termékek. Vannak, akik a november végén rendelteket még most sem kapták meg, sőt, semmilyen értesítést arról, hogy egyáltalán hol tart a termék. E cikk írója is így járt, bár szerencsés helyzetben, nálam nem a karácsonyfa alól hiányzott a termék, sőt, az sem baj, hogy nem érkezett meg a mai napig. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a legtöbben célirányosan az ünnepekre rendeltek, előrelátóan már hetekkel korábban.
Vannak még megoldandó problémák
Sokat elárul, hogy a Sameday Google-értékelése mindössze 1-1,3 az elérhető 5 csillag helyett. Aki az ünnepek közeledtével inkább lemondta a megrendelést, azt észlelte, hogy a kifizetett pénz visszautalásával sem nagyon sietett a cég. Szintén előforduló hiba – időszaktól függetlenül -, hogy olyan termékeket is Easyboxba szállíthatónak jelez a webshop, amelyek méretükből adódóan nem férnek el a csomagautomatában. Aztán érkezik a futárszolgálat telefonhívása, hogy nem tudják elhelyezni a csomagot, és személyes átvételre szállítanák ki.
4000 forintos vásárlási utalvány az érintetteknek
Az eMag javára szóljon, hogy az ünnepek előtt nem tagadta a fennakadásokat, sőt, akik nem kapták meg időben a csomagjukat, azoknak egy 4000 forintos vásárlási utalvánnyal szolgált a cég, amit március 31-ig, 10 000 forint feletti rendelés esetén lehet beváltani.
A kedvező árak még mindig döntők!
Az ünnepekkel kapcsolatban a legtöbb webáruháznál túlterhelés jelentkezett, ám saját tapasztalatból is állíthatom, hogy mindenhol meg tudták oldani az időben történő, korrekt kiszállítást. Akkor mégis miért örvend még mindig hatalmas népszerűségnek az eMag? Hát persze, hogy az árak miatt! Az időszakos akciók alkalmával elképesztően jó ajánlatokat lehet kifogni. Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy az árak meglepően gyorsan változnak, és egy terméken belül is más árazással szerepelhetnek az egyes típusok. Ahelyett, hogy csak gyorsan leadsz egy eMag rendelést, megéri időt szánni a dologra, és így kiválasztani azokat a termékeket, amik ár-érték arányban tényleg elképzeléseidnek megfelelők.
Még mindig nem egyszerre érkeznek a megrendeltek
Amennyiben az Easybox kínálta lehetőségek mellett döntenél, akkor érdemes számításba venned, hogy a több termékből álló megrendelést valószínűleg nem fogod tudni egyszerre felvenni. Nyilván magyarázható a dolog a megszámlálhatatlan céges partnerrel és a kiszállítás koordinálásával, de sokan nem tartják szerencsésnek, hogy akár naponta az automata felé kelljen kerülni egy-egy kisebb termékért. A vásárlók szívesebben vennék, ha egyszerre helyezné el a Sameday az egy rendelésszámmal rendelkező csomagokat az automatában. A néha indokolatlanul méretes csomagolások is figyelmet érdemelnek, a környezettudatosan gondolkodó megrendelők szemét sokszor bántja ez a mennyiségű feleslegesen felhasznált csomagolás.
A januári rendeléseknél úgy tűnik, helyreállt a rend, hiszen a leadott rendelések sorra érkeznek az automatákba. Fontos odafigyelni arra, hogy meddig vehetők át ezek. A folyamatos ürítések és feltöltések a kiszállítás gördülékenységét szolgálják.