Az internet megszámlálhatatlan előnye mellett hátulütőit is megmutatta az elmúlt évtizedekben. Az emberi és anyagi kockázatok kiküszöböléséhez óvatosságra és megfelelő tájékozottságra van szükség, de ez nem csupán az online térben van így. Az interneten keresztül zajló ügyintézés, vásárlás, kapcsolattartás és munka azonban magában hordoz egy olyan veszélyt is, amire leginkább a fiatal korosztály körében figyelhetünk fel, de tulajdonképpen a 30-asokat éppen úgy érinti, mint akár az 50-eseket. Az emberi kapcsolatok háttérbe szorulása magában hordozza a magány negatívumait. De vajon igaz ez visszafelé is?
A home office nem kopott ki a gyakorlatból
Elsősorban a pandémia idején került középpontba a home office, de már évekkel előtte is voltak olyan munkakörök, amelyek esetében minden további nélkül megoldható volt az otthonról történő munkavégzés. Ha az embert egyébként család és barátok veszik körül, akkor is soknak tűnhet az a 8-10 óra, amit munkavégzéssel a saját otthonában töltenek a home office mellett döntők. Tény ugyanakkor az is, hogy a társasági lények leginkább azokat a munkaköröket részesítik előnyben, ahol a személyes jelenlét és az emberi kapcsolatok kerülnek a középpontba. A kérdés tehát az, hogy a home office hozza-e maga után a magányosan töltött órákat, vagy a magány iránti igény apropóján keresnek az érintettek kifejezetten elszigetelt munkát.
Még mindig a legkényelmesebb módja a vásárlásnak
Az internetes vásárlás kétségkívül kényelmes és gyors módja annak, hogy a szükséges termékeket beszerezzük. A hatékonyabb időbeosztás érdekében sokan döntenek az online rendelés mellett. A fogyasztói társadalomban ugyanakkor mindig is lesznek, akiknek a „plázázás” és az üzletről-üzletre járkálás jelenti a kikapcsoló programot. Alapvetően elmondható tehát, hogy személyiség függvénye is az, mennyire gyakran választjuk az online rendelést a személyes vásárlás helyett.
Egyre személytelenebb a fogyasztás
Automata kasszák, emberi automataként funkcionáló eladók és pénztárosok, a teljesíténykényszer szülte kedvetlenség a személyes vásárlást is egyfajta személytelen folyamattá degradálják. Nem véletlen, hogy sokaknak elege van a tömegből, a folyton rendetlen gyerekekből, a kasszánál a hátukba tolt kosarakból, és inkább használják ki a webes rendelés kínálta lehetőségeket, mint az embertársaikkal való konfrontációt.
A bizalmatlanság átok?
A bizalom egészen addig pozitív dolog, amíg nem élnek azzal vissza. Legyen szó a magánéletről, vagy az online térben való jelenlétről, sajnos azt kell, hogy mondjuk, nem árt bizalmatlannak lenni. Az elmúlt időszakban megdöbbentően nagymértékben elszaporodó online csalások arra hívják fel a figyelmet, hogy a bizalom érték, amit tényleg csak a hozzánk legközelebb állók érdemelnek meg. Nem véletlen, hogy az ekereskedelemben is azok a cégek érvényesülnek igazán, amelyek képesek voltak megbízható image-t kialakítani, és kiszámíthatóan, folyamatos elérhetőséggel szolgálják vásárlóik megtartását.
Tényleg elmagányosodik a mai kor embere?
A rossz tapasztalatok és a traumák tökéletesen alkalmasak arra, hogy az ember falakat húzzon maga köré. Ha visszagondolunk saját gyermekkorunkra, akkor láthatjuk, hogy a mai 40-es generációnak egészen más volt az akkoriban megélt szabadidő. Míg a mai tizenévesek online beszélgetnek, addig még e sorok írója is becsöngetett a szomszéd barátnőhöz, ha beszélni szeretett volna vele. A világ változik, és okos az az ember, aki képes lépést tartani az egyre gyorsuló folyamattal.
Az online világban ránk leselkedő veszélyek mellett az emberi kapcsolatok is kockázatokat hordoznak magukban. A kérdés tehát az, hogy melyik jelenti a nagyobb veszélyt. Az online vásárlás során nem futhatsz össze kellemetlen ismerősökkel, és nem vagy rákényszerítve a „jópofáskodásra” sem. Az internetet okosan használva, annak előnyeit saját javunkra fordíthatjuk. Miközben azonban online végezzük a munkánkat, és szintén a weben költjük el annak gyümölcsét, megéri néha átgondolni, mennyire magányosodott el a mai kor embere, s milyen szerepe van ebben a modern kor vívmányainak.