2024 október 9. szerda
spot_imgspot_img
FőoldalÉrdekvédelemAz Euronics vállalta a megtévesztő akciókért a felelősséget

Az Euronics vállalta a megtévesztő akciókért a felelősséget

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban többször is felhívta a figyelmet a helyes árfeltüntetés és az akciós árak jogszerű közlésének fontosságára. Az Euronics áruház még a tavalyi szezonban akadt fenn a rostán, ugyanis a GVH megállapítása szerint egyes termékeit valótlan árkedvezmények feltüntetésével reklámozta. 

Tényleges megtakarítás helyett megtévesztés

Már az év elején eljárás indult az Euronics áruházláncokat üzemeltető Vöröskő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, ugyanis az előző év végén, a honlapon meghirdetett akciók jogszerűtlennek bizonyultak. A vonatkozó szabályozás értelmében a jellemző árak feltüntetése nem a valóságnak megfelelően történt meg, és ezekhez képest így az akciós árak is jogszabályba ütköztek. Ez a tevékenység alkalmas volt arra, hogy a fogyasztók úgy higgyék, tényleges megtakarítást érhetnek el. 

Az Euronics elismerte a jogsértést

Az Euronics üzemeltetője a hatósággal való együttműködése során vállalta, hogy a jövőben elkerüli a jogsértéseket, és fogyasztói tudatosságot is előmozdítja majd. Az áruházlánc weboldalán a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókra felhívja az oda látogató vásárlók figyelmét. A GVH mindössze néhány termék esetében észlelt jogsértő árfeltüntetést. A cég együttműködésének is köszönhető, hogy 1,2 millió forintos bírság kiszabása történt meg. 

A vonatkozó uniós szintű szabályozás 2022. május végétől van érvényben, tehát az Euronics helytelen áralkalmazásakor még nem volt érvényben az. Jelenleg tehát az árcsökkentés feltüntetéskor főszabály szerint, eredeti árként az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árat kell a vásárlók tudomására hozni. A GVH egyébként videós segédanyaggal is segíti a kereskedőket abban, hogy a jogi háttéranyagnak maximálisan megfelelve tüntessék fel az aktuálisan kedvezményes árakat. Fogyasztóként is érdemes tisztában lenni ezekkel az információkkal, hiszen így elkerülheti az ember, hogy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat áldozatává váljon. 

CIKKAJÁNLÓ
- Hirdetés -spot_imgspot_img

TÖLTSD LE MOST!

spot_img

Legolvasottabb