2024 október 10. csütörtök
spot_imgspot_img
FőoldalÉrdekvédelemHamarosan itt az 50. Európai Versenynap!

Hamarosan itt az 50. Európai Versenynap!

Október 22-én rendezik meg az 50. Európai Versenynapot, amelynek ezúttal hazánk ad otthont. A Várkert Bazárban a versenyjog kerül majd fókuszba, a rendezvényen pedig a téma hazai és külföldi kiválóságai konzultálnak majd a témáról. A versenyképesség és a minden korábbinál nagyobb aktualitással bíró fenntarthatóság kérdései éppen úgy szóba kerülnek majd, mint a digitális piacokról szóló jogszabályozás. Természetesen a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek és veszélyek is a téma középpontjában lesznek. Az apropó tökéletes alkalmat teremt arra, hogy a GVH bemutassa a Versenytükör-könyvsorozat legújabb, angol nyelvű kötetét is. Az érdeklődők a Gazdasági Versenyhivatal honlapján digitális formában már elérhetik az anyagot. 

Az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő ország versenyhatósága félévente rendezi meg az Európai Versenynapot. A 2000 óta fennálló hagyomány idén is sokakat vonz, leginkább a szakmában érintetteket. 2024. október 22-én a budapesti rendezvény alapvetően 3 fő témakör köré épül majd. Tarts velünk, cikkünkben ezeket vesszük sorra! 

Megőrizhető-e a versenyképesség a fenntarthatósági alapelveket betartva? 

A téma az elmúlt nyár és a világszerte tomboló időjárási körülmények kapcsán különös jelentőséggel bír. A gazdasági növekedés és a nemzetgazdasági versenyképesség megőrzése kétségkívül minden ország célja. A versenypolitikai vetülettel összevetve viszont sok esetben bebizonyosodik, hogy a cél bizony nem mindig szentesíti az eszközt. A fenntarthatósági célokhoz való igazodás legalább olyan fontos lenne napjainkban, mint a tisztességes piaci verseny szabályainak betartása. 

Uniós szabályozás a multinacionális óriásplatformok ellen

A digitális piacokról szóló jogszabály, vagy ahogy többen ismerik, a DMA 2023. május 2-án lépett hatályba. A jogszabály célja nem más volt, mint annak megakadályozása, hogy a multinacionális óriások visszaéljenek helyzetükkel. Az eltelt időszakot gyakorlati szempontból elemzik majd a szakértők, és górcső alá veszik, hogy vajon sikerült-e az akkor európai szinten kitűzött célokat mára a gyakorlatba is átültetni. 

A mesterséges intelligencia alkalmazásának következményei még beláthatatlanok

Az MI rohamos térnyerésével elengedhetetlen, hogy szakpolitikai irányból is megvizsgálják a hozzáértők a mesterséges intelligenciában rejlő kockázatokat. A Gazdasági Versenyhivatal már 2024 elején elindított egy piacelemzést. Arról igyekezett információkat gyűjteni, hogy az MI milyen hatással van a fogyasztói magatartásra és a piaci versenyre. 

Az Európai Unió mesterséges intelligenciát szabályozó rendelete 2024. augusztus 1-jén lépett hatályba, ezért a téma most különös aktualitással bír. Az MI Act szerint felmerülhet az MI-alapú innovációk eltolódása a tőkeerős vállalkozások irányába, ez pedig a versenyképességet befolyásolja hátrányosan. A GVH Podcast csatornáján egyébként további érdekességekről hallhatnak az érdeklődők, méghozzá Dr. Tóth András, a GVH Versenytanácsának elnöke tolmácsolásában. 

A nagyszabású rendezvényen a Versenytükör könyvek szakkönyv-sorozatának legújabb, „Twenty Years of EU Competition Law in Hungary” című kötete is bemutatásra kerül majd. A kiadvány az uniós versenyjog hatását veszi górcső alá, megvizsgálva az elmúlt két évtizedes uniós tagság tapasztalatait. A hazai versenyhatóság honlapján elérhető a szakkönyv-sorozat legújabb kötete digitális formában.

CIKKAJÁNLÓ
- Hirdetés -spot_imgspot_img

TÖLTSD LE MOST!

spot_img

Legolvasottabb