[az EkerNap Heti Kettes január 31-i adásának leirata]
A mai EkerNap Heti Kettes egyik témája a Magyar Postával kapcsolatos legutóbbi fejlemények, a másik pedig az, hogy a legújabb adataink szerint a Temu látogatószámban és a különböző oldalstatisztikákban jelentősen leelőzte az EMAG-ot.
- Kötelező lesz szerződni a Magyar Postával március 29-től?
Nagy port vert fel a webshopos csoportokban az a kérdőjel, hogy kell-e egyáltalán majd március 28-tól szerződnötök a Magyar Postával, az MPL-el vagy a Magyar Postával, vagy szerződés nélkül kell feltüntetni azt, hogy a postai szolgáltatások igénybe legyenek véve. Sokan polemizáltatok, nagyon sok észrevétel és nagyon sok felvetés érkezett, nagyon sok segítség érkezett hozzánk. Mi is próbálunk segíteni a webshop üzemeltetőknek azzal, hogy pénteken, illetve hétfőn postai úton is bement egy állásfoglalás kérésünk, ez az első lépése annak, hogy a Magyar Postával kapcsolatos kérdést hogyan tisztázzuk a webshop üzemeltetők számára. Amint megérkezik az állásfoglalás tőletek, vagy az illetékesektől nektek azonnal megküldjük ezt, ki fogjuk rakni, illetve a tagi zónába ki fogjuk tenni az állásfoglalást letölthetően. A Tagi Zóna, az az Ecommerce Hungary kisvállalati tagjainak a zárt felülete. Aki jegyet vett az EkerNapra, az természetesen egyúttal tagunkká is vált, és a Tagi Zóna használatára is jogosult, tagizona.hu. Meg tudjátok keresni az interneten is. Tehát a Tagi Zónára pedig már felraktuk az állásfoglalással kapcsolatos kérdéseinket, tehát azt ott látjátok. A lényeg, hogy ez is egy folyamatban levő dolog, szerintem itt pár héten belül lesz fejlemény, azonnal fogunk jelentkezni.
2. A Temu öt hónap alatt élre állt
A fő hírünk viszont az az, hogy a TEMU leelőzte a látogatási statisztikákat tekintve az EMAG-ot, az eladási statisztikákat még pontosan nem tudjuk. Ezért most mutatom is nektek azokat a számokat, amiket Zabari Istvántól, a Középvállalati Tagozat vezetőjétől kaptunk.
A lényeg az, hogy ez az elmúlt 28 napnak a statisztikája, amit itt láttok. A fő nagy szám az az, hogy az átlagos napi látogatói szám az elmúlt 28 napban, az a Temunál 316 146 látogató volt a Temu magyarországi felületén magyar IP-címekről, míg az emag.hu-n 293 ezer, közel 294 ezer látogató volt. Tehát van azért már egy szignifikáns különbség, gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy egy olyan 5-6 százalékot rávert a napi átlagos látogatóban a Temu az Emagra. A látogatási időben nincs nagy különbség, 5 perc 28 másodpercet tartózkodik a Temu oldalán, egy picit többet, 14 másodperccel többet, mint az EMAG oldalán. Az oldalak, ahány oldalt meglátogat egy látogatás alkalmával az oldallátogató, ott a Temu jobban áll, ott pont egy oldallal több, tehát 6,53 a látogatott oldalak száma, míg 5,4 látogatói oldallátogatás van/látogató. A bounce rate-je az jobb az Emagnak, tehát azt jelenti, hogy relevánsabb, de így sem sokkal relevánsabb, tehát itt a különbség nem olyan jelentős, de relevánsabb az Emag látogatás, tehát kisebb a bounce rate, a leugrási szám. Az összes oldallátogatás száma 28 nap alatt a Temun az 2 millió volt, míg 1,5 millió, másfél millió volt az Emagon, tehát összesen ennyi oldal megnézés volt ez a nagy totális szám. Tehát elég jól látszanak azok a trendek, hogy az elmúlt nemhogy csak megközelítette, hanem most már a Temu le is hagyta. Talán emlékeztek rá, biztos, hogy sok heti kettes néző van, aki emlékszik rá, hogy augusztus 30-án mutattuk be nektek a Temut, mint lehetőséget, és már akkor az volt a kérdésünk, hogy mindent le fog tárolni a TEMU, ez pont öt hónappal ezelőtt volt, kiszámoltuk. Öt hónap alatt abból gyakorlatilag a teljes ismeretlenségből, magyarországi ismeretlenségből, hiszen akkor már az angoloknál dübörgött a Temu. A teljes ismeretlenségből Magyarországon öt hónap alatt a látogatások számát tekintve lehagyta az eddig piacvezető emagot. Azért ez egy elég komoly fejlemény. Úgy gondoltuk, hogy erről érdemes nektek beszámolni. Most már nagyon sokan foglalkoznak a Temuval különben, tehát a GKID-nek is jelent meg egy kutatása, és abban is nagyon sok mindent olvashattok a Temuról, meg hát látjátok is, hogy mit okoz a piacon. Ugye nem olyan régen számoltunk be arról, hogy a hirdetési piacon mit okozott. Valaki írja itt, hogy megdöbbentő. Igen, mi is azt láttuk, hogy ezek a számok egyszerűen óriásiak. Tehát, hogy Csányi Zoli is említette különben, hogy mindenképpen emelje majd ki azt, hogy mi mutattuk be nektek a temut. Ezt elmondtam, illetve azt is mondta, hogy változatlanul azt látják, hogy a hirdetési stratégiáikat át kell gondolni, hiszen olyan mennyiségben tarolja le a keresési piacot a Temu, hogy az megdöbbentő. A display-en is jelentős a megjelenése, de a keresési piacon az biztos, hogy óriási összegben tolják a pénzt bele. Nem olyan rég megjelent Financial Times elemzés szerint 3 milliárd dollárt költött az elmúlt pár hónapban a Temu az amerikai hirdetési piacon az Amazon egyeduralmának megszüntetése érdekében, tehát nemhogy egy magyarországi helyi menő piacteret tudott challenge-elni, azaz kihívni a Temu, hanem az Egyesült Államokban az Amazon ellen száll harcba, ami eddig egy vitathatatlan top területen volt. Itt írjátok, hogy látható, köszönöm a visszajelzést, hogy láthatóak voltak a számok. Valaki írja, hogy könnyű, hogy a Temunak nem kell a jogszabályoknak megfelelni, nekem is folyamatosan írnak az ügyfelek, húzzák le a rolósokat. Ezzel kapcsolatosan annyit szeretnék nektek elmondani, hogy ugye meghirdettük az esélyegyenlőség kampányunkat, ami egy olyan projekt, ami arról szól, hogy a magyar webáruház üzemeltetők egyenlő feltételek mellett szállhassanak harcba a külföldiekkel, értjük itt a kínaiakat, illetve értjük itt a különböző csehországi Szlovákiából jövő Lengyelországból vagy bármilyen más országból jövő webáruházakat. Itt ugye a kínaiakat is ide kell érteni természetesen. Ennek keretében most azt vizsgáljuk, hogy a Temu milyen versenyjogi, illetve egyéb jogszabályokat fogyasztóvédelmi egyéb szabályokat sért, és ezzel kapcsolatosan rövidesen itt is lesz egy bejelentésünk, ezen a területen is aktívak vagyunk, de még egyszer nagyon kihangsúlyoznám, hogy nagyon fontos az, hogy legyetek itt, ti is mondjátok el a véleményeteket, mondjátok el az ötleteiteket, hiszen ezeket jelentős részét beépítjük az Ecommerce Hungary működésébe, illetve az, hogy támogassatok minket. Most nem azt akarom mondani, hogy azonnal menjetek a tagizona.hu oldalra és vegyétek meg az Ekernapra a jegyet, illetve legyetek ezáltal tagunk is, hanem az, hogy igen, tehát legyetek itt velünk, segítsetek ebben az ügyben.
A Temunak akkor az egyik a piactéri alapmodellje az az, hogy a gyártókat, tehát közvetlenül a gyártókat köti össze a fogyasztókkal, azaz a kereskedők kis részben ugyan, de jelen lehetnek a piactéren, viszont a gyártók közvetlenül tudnak a piactérre betölteni terméket, ezért is van ez az óriási árelőny, illetve az is, hogy dömpingárat alkalmaznak, sok esetben veszteséggel árulják a termékeket, ugye ingyen szállítással, ez egyértelmű, hogy egy olyan megoldás, ami problémás akár versenyjogi szempontból is. Valaki még írta, hogy az elmúlt egy hónapban egyszer sem rendelt az e-magról, de a tempóról ötször. Hát igen, ez látszik a számokban. Ez volt az a statisztika, amit bemutattunk, hogy körülbelül a napi oldallátogatósok számában egy olyan 15%-kal már a Temu meghaladta az EMAG-ot, az eddigi magyar piacvezetőt, akiről nagyon fontos azt tudnunk, és ezt mindegyikőtök tudja, csak hogy emlékezzünk is rá, hogy az Edigital és az Emag meg összeolvadásából keletkező magyar piacvezető céget veri meg a Temu. Öt, nem egészen öt hónap alatt. Augusztus 30-án mutattuk be a Temunak a működését, ott Csányi Zolival rendeltünk is a Temuról, megmutattuk nektek, hogy hogy működik ez. Ha nincsen több észrevételetek és kommentetek, akkor ezzel a mai Heti Kettest le is zárnám. Tehát két hírről számoltunk be. Az egyik az, hogy az Ecommerce Hungary Kisvállalati Tagozata állásfoglalási kéréseket adott be az illetékes hatóságnak és minisztériumnak a Magyar Postával kapcsolatos jogszabályváltozás miatt, azaz kell-e majd március 28-tól az MPL-lel vagy a Magyar Postával szerződnötök, vagy bármilyen módon kötelező lesz igénybe venni a postai szolgáltatást, a másik pedig az, hogy a legutóbbi adatok szerint az elmúlt egy hónapban az oldallátogatások számát tekintve a Temu jócskán leelőzte az Emagot, és még ki tudja, mi lesz még…