A webshoposok idei főmumusa az EPR (azaz a kiterjesztett gyártói felelősség) díj és annak bevallása. Egy jelentős kilométerkő is jön nemsokára: 2023. október 20-a az első EPR bevallás beadásának határideje. Mivel nagy a tanácstalanság a szektorunkban ezen a téren, Lakatos Klára úgy döntött, hogy egy teljesen szakmai és informatív blogcikkben mutatja be azokat a szükséges technikai lépéseket, melyeket minden webshop üzemeltetőnek el kell végeznie. Ebben a cikkben Klára válaszolt is néhány kérdésünkre szakmai életútjával és a technikai útmutatóval kapcsolatban is.
- Mit kell tudnunk rólad? Milyen ügyfélkörrel foglalkozol?
Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász, mérlegképes könyvelő és adótanácsadó vagyok. A PTE elvégzését követően, 2005 óta foglalkozom könyveléssel. Kezdetben könyvelőirodában dolgoztam, majd 2011 óta saját vállalkozásom van. Jelenleg már 4-en dolgozunk sikeresen együtt. Ügyfeleim tipikus mikro- és kisvállalkozások nagyon sokféle működési területről (kereskedelemtől a szolgáltatókon át az építőiparig), emellett szinte az összes adózási mód (VSZJA, átalányadó, KATA, TAO, KIVA) illetve vállalkozási forma (EV, BT, KFT) is megtalálható irodánk ügyfeleinél.
- Mik voltak a legizgalmasabb webshopos kérdések a praxisodban?
Könyvelés miatt keresett meg egy nagy webshop. Az éves kibocsátott számlájuk kb. 22.000 db/év. Több helyen sem vállalták el a könyvelését a nagy volumen miatt. Izgalmas kihívás volt, hogy a könyvelőprogramom tudja-e kezelni ezt a tételszámot, illetve a digitalizáció adta lehetőségeket kihasználva, hogyan tudjuk a náluk már rendelkezésre álló adatokat importálni. Büszkén mondhatom, immár 1,5 éve zökkenőmentesen zajlik minden.
- Mivel segíti a webshoposok munkáját ez a blogcikked?
Több webshopnak is könyvelek, közöttük egész kicsiknek is. Amikor bevezetésre került a kiterjesztett gyártói felelősség rendszere, sokan kétségbeesetten próbáltak információhoz jutni. A könyvelők nem értenek hozzá – és nem is elvárható -, a termékdíjjal foglalkozó szakemberekre pedig hirtelen akkor igény támadt, hogy alig (vagy nem) győzték. Először a saját ügyfeleim tájékoztatása volt a cél, hogy legalább a regisztrációs kötelezettséggel elboldoguljanak. Sokan nem vesznek igénybe a negyedéves bevallás elkészítéséhez szakosodott ügyintézőt, mivel a fizetendő EPR díjhoz képest annak költsége aránytalanul magas lenne. Pl. 3 kg kartondoboz bevallásához, melynek EPR díja alig 500 Ft. Ez a blogcikkem a korábbi regisztrációs folyamatokon végigvezetőkhöz hasonlóan, egy lépésre lépésre útmutató. Ennek segítségével a KF kódok és a kibocsátott mennyiség alapján teljesíteni tudják a negyedéves bevallási kötelezettségüket. Ez az útmutató tehát egy technikai segítség, amelyet elérhetővé tettem más webshoposok (és egyéb érintettek) részére is.